Telefonközpont

Hazaérek a kibaszott fasza hírek után, hogy négynapos munkarendre állunk át. Gondoltam filmet nézek. Ezt csak én gondoltam. Csörög a telefonom, hetvenes szám, nem ismerem. Felveszem, nem szól bele. Ha már előkapartam, megnézem az SMS-eket. Jenny, hogy hívjam vissza. Hát hogyne. Csak miatta van telefonom, hogy visszahívjam. "Nincs kedved csinálni valamit ma?" Hát hogyne lenne, úgyis unalmasnak indult a nap. Leteszem, megint a hetvenes. Végre bemutatkozik, hogy Kinga. "Akkor jössz lovagolni?" Hogy a faszba ne mennék, de mivel egész délelőtt kérleltem, ő pedig mondta, hogy nem ér rá, ezért letettem róla és két perce beszéltem meg programot, még ha bizonytalant is. Leteszem, csörög. Sógorom, hogy van-e melós gatyám. Persze, neked mindig. Leteszem, végre befejezem az utolsó tíz percet. Hát nem. Csörög. "Szia! Anna vagyok..." Összerándult a gyomrom. Visszaköszönök, mert így neveltek. "...hétfőn reggelre gyere dolgozni!" Levegő kifúj, téves. "De én mindig reggel járok." Elhallgat. Gondoltam magamban, legyél te is meglepve. Aztán megnéztem a szám alapján, egy soproni hotel telefonszáma. Akkor tényleg nem engem keresett. Végül megnéztem a végét, de inkább telefonáltam volna, szar volt. Erre egy régebbi bejegyzés jut eszembe. Szóval ez tipikusan az, amelyik 70 forintot sem ért meg. Jenny jól beszívatott. Nyolckor, művház. Ennyi erővel elmehettem volna előtte Kingához. Mostmár mindegy, lovak bekötve. Addig írom ezt a szart.